a küldetés célja   |  távlati képek  |  részletek magyarázata berendezések   |  a tervezői munka  |  főoldal

 

 

 

Pár szó előzetes

Bemutatkozás

Bakik a hangfölmondás során

Fényképek munka közben

 

 

 

 

 

 

Pár szó előzetes

 

 

A pályázatot 5-8 osztályos tanulóknak írták ki. Az itt található pályázati munkát egy virtuális osztály készítette, melyben három testvér közül kettő vesz részt és egy virtuális osztályfőnök, a humán végzettségű édesanya fogja össze a munkálatokat. A csapat neve négy fő összetevőből áll: Mars Olympus Mons, azaz a cél - az ország neve - a család, azaz virtuális osztály neve - a csapatban résztvevők életkora: MOM-Hungary-Pesti 081138 Amennyiben gondot okozna, hogy az egyik szakértő nem született elég korán a pályázatban kértekhez képest, úgy az anyuka szívesen kölcsönad neki néhány évet a magáéból... így mindenki jól jár ;-) Ha a pályázat így sem fogadható el a fent leírt körülmények miatt, akkor is köszönjük a pályázati kiírást: nagyon sok szép és hasznos időt töltöttünk el együtt, megtanultunk egy kicsit jobban egymásra figyelni, belekóstoltunk az igazi csapatmunkába, megtanultuk, hogyan lehet kevés idővel viszonylag jól gazdálkodni... és hogyan keletkezik a személyes különbözőségekből közös gondolkodás.

 

 

 

 

 

 

Bemutatkozás

 

 

 

 

Donát

 

 

Péter

 

 

Marian

 

 

 

 

 

Pesti Donát

 

szakértő : fő szakterülete az átfogó gondolkodás, a részletek aprólékos végiggondolása, a kreativitás

munkahely : Hungary - Szent Imre Katolikus Általános Iskola, 8000 Székesfehérvár, Budai út 4. (2.e. osztály)

lakcím: Hungary - 8000 Székesfehérvár, Szedreskerti ln. 46. II. 15.

e-mail: donop@citromail.hu  

született: 1997. augusztus 22.

 

 

Bemutatkozása

 

 

Pesti Donát vagyok, másodikas, a Szent Imre Általános Iskolába járok, 8 éves vagyok. Van egy húgom, meg van egy bátyám. A húgomat Ráhelnek hívják, a bátyámat Péternek - ővele készítjük a pályázatot. Általában rengeteg minden szokott érdekelni, valamikor ez, valamikor az... de a legtöbbször a dínók, meg a világegyetem nagyon szokott érdekelni. Szeretek a testvéreimmel játszani és szeretem, hogyha a családom összejön. Én úgy érzem, hogy jó, hogy én vagyok a középső a gyerekek közül. Én azt szeretem a pályázatban, hogy sok mindenre lehet gondolni benne, meg hogy így összhangban jól csinálhatjuk együtt hárman az anya én meg a Péter. Szerintem én a Péterrel nagyon jól tudok összhangban dolgozni. Én már voltam egyszer megosztott második helyen az első magyar Mars-találkozón . Ott is Mars-bázist kellett tervezni, és én hat emberre csináltam, de azt nem fogalmaztam meg, hogy hol lesz. De az nem csapatmunka volt, hanem egyéni.

 

 

<< top

 

 

 

 

Pesti Péter 

 

szakértő : fő szakterülete az elképzelésekben előforduló hibák megtalálása, a józan gondolkodás, az internet használat

munkahely : Hungary - Ciszterci Szent István Gimnázium, 8000 Székesfehérvár, Jókai u. 20. (5.a. osztály)

lakcím: Hungary - 8000 Székesfehérvár, Szedreskerti ln. 46. II. 15.

e-mail: greenstone@citromail.hu  

született: 1994. augusztus 26.

 

 

Bemutatkozása 

 

Pesti Péter vagyok, Székesfehérváron a Ciszterci Szent István Gimnáziumba járok, 11 éves és ötödik osztályos vagyok.  Szeretek legózni, érdekel a világűr, a Mars, az autók, a mechanika, szeretek autókat modellezni, a szüleimmel és a kistestvéreimmel játszani. Ha döntenem kéne, hogy a Mars-pályázatból mi tetszik nekem a legjobban, akkor nem tudnék dönteni, mert az egész Mars-pályázat nagyon tetszik. 

 

 

<< top

 

 

 

 

Pestiné Paics Marianna 

fényképész, szaktanácsadó, számítógépes és internetes besegítő

lakcím: Hungary - 8000 Székesfehérvár, Szedreskerti ln. 46. II. 15.

e-mail: hunhansolo@citromail.hu  

www.marian.hu  

 

 

Magyar-francia szakos tanárnő vagyok, otthon dolgozunk férjemmel. Annak ellenére, hogy Péter is már ügyesen készít honlapot, a pályázati honlapot mégis én készítettem el a rendelkezésünkre álló idő rövidsége miatt (hiszen a fiúknak egyben az iskolában is helyt kell állniuk). Nagy örömmel veszek részt a munkában. Külön köszönjük férjemnek, Csabának, hogy adott hármunknak sok-sok időt, hogy készülhessünk, és kislányunknak, Ráhelnek, hogy olyan sokszor hagyott minket a fiúkkal félrevonulva dolgozni, sőt néha jó kézügyességével még segített is a testvéreinek.

 

A rendelkezésünkre álló idő rövidsége miatt választottuk azt a megoldást, hogy a két szakember - Péter és Donát - a mondanivalójukat hangfájlra mondják föl. Ezek begépelése rám váró feladat volt. A szóbeli fogalmazás természetszerűleg kevésbé pontos, mint az írásbeli, ahol van mód javítani a mondanivalót. Ezért az átírásnál a két szakember utólagos pontosítását figyelembe véve gépeltem be a szövegeket.

 

 

<< top

 

 

 

 

 

Néhány, a munka során elkövetett szóbeli baki:

 

 

 

A kis rover pontos és "határozott" műszaki leírása következik :-)

Újabb nekirugaszkodás a kis rover műszaki leírásának. A határozottsággal most már nincs gond... viszont az elképzelés modellezése során hatalmasakat kacagtunk.

Izgalmas a munka, de időnként egy kissé elfárad az ember... és már a fölvétel leállításához szükséges "Állj!" kimondása is komoly nehézségekbe ütközik... 

 

 

<< top

 

 

 

 

 

 

Néhány kép, amely a munka során készült.

 

 

munka04.jpg (271732 bytes)

munka05.jpg (373457 bytes)

munka02.jpg (305348 bytes)

munka01.jpg (417641 bytes)

munka03.jpg (551383 bytes)

 

 

<< top