Az elveszett és megtalált idõ
Csöndben pörögnek rám a homokszemek,
lassan-lassan
betemetnek.
Könnyen vág ketté a napóra
árnyékos-játékos
mutatója.
Néma ritmusban múlnak a napok.
Verembe estem,
hol megrekedtem.
Õrvénybe kerültem,
hol elsüllyedtem.
Eltûntem a semmiben,
mert nem tudtam, hol kell megállnom,
s hol kell tovább lépnem
utamon.
Homokszemek, megálljatok,
Árnyékkardok ne vágjatok!
Vagy hát mégis...?
Tegyétek dolgotok.
Ez a világ rendje:
minden múlandó.
Én is a rendhez tartozom:
Velem is múlnak a napok,
a pillanatok,
velem is múlik életem egésze.
Örök vándorrá lettem,
a Kaput keresve,
melyen átlépve
örökké válhatnak a pillanatok,
a napok,
az életem...
A Kaput,
melyen most is átléptem,
melyen át életem
utolsó lépését is megteszem.
2004.