Istenhez
Lehelet-formálta lelkem
tán szelek játéka.
Formám ki tartja össze?
Ki lát igazán?
Ahogy szellõ borzol,
vagy vad vihar
száguld át rajtam,
megértem, hogy ki az ember.
És formátlanságomból
formálódom újra,
szeretetben.
Gondolatod végigsimít
alaktalanságomon,
és újra megszûntem
nem lenni.
Hányszor támasztott föl
tekinteted
a halálból,
csalódásból,
elfáradásból,
fösvénységembõl,
tékozlásomból!
Hová tûnik a rossz belõlem,
mikor átölelsz?
Hogy’ lehet, hogy
pontosan érted
bensõm megfejthetetlen motyogását,
és megválaszolsz nekem?
Hogy’ lehet, hogy válaszod megértem,
és szavadra elfogadom az
elfogadhatatlant,
és merek rácsodálkozni a jóra?
- - -
Nélküled csak álom vagyok,
mely eltûnik a hajnal szárnya alatt.
2006. október 29.