Szélben
Rángat az élet,
visz a szél.
Mint falevél
zuhanok
felfelé,
szállok
lefelé...
Mióta rám néztél, csak téged vágylak,
ismerlek, ismeretlen.
Megtéveszthetetlenül tudom gondolataidat,
és csodálkozom, mikor mondasz valamit,
és nem azt hallom, amit tudok;
mikor a csoda beborít, hogy más vagy,
mint akit ismerek.
Rángat az élet,
visz a szél.
Mint porszemet
homoktenger felé.
Eltûnök,
talán örökre.
Felfelé
vagy
lefelé...
Mosolyod, mint éltetõ forrás, friss víz a kiaszottnak,
pihenés a fáradt, hiába tusakodó léleknek.
Pihenés a rohanásban, az idõ szakadatlan zuhatagján,
pillanatnyi megállás, lélegzetvétel.
Jobb vagy, mint amilyennek ismerlek,
veled számomra virág nyílt
a puszta közepén, a perzselõ napon.
Mint falevél,
mint homokszem,
mint virágillat
szállok
felfelé,
szállok
lefelé...
Ringat az élet,
visz a szél...
2006.