Veletek
Néha azt gondolom:
Hagyjatok,
hagyjatok levegõhöz jutnom.
Mikor azonban hagytok,
magányos vagyok,
és megfulladok.
Néha azt gondolom,
nem haladok,
és rázom le a koloncot.
Szállnak rólam a súlyok...
hagynak el az érintések,
némulnak el a szavak körülöttem.
És súlytalanná lettem.
Elporladok.
Egy szellõ elég,
hogy semmivé legyek.
Szétfúj a világegyetembe.
És meghalok...
És milyen jó,
mikor megébredek,
érintenek és
hallhatok.
Ne hagyj, Istenem,
újra elaludnom,
semmivé porladnom
és meghalnom...
ne így!
Hanem körülvéve
érintéssel,
szavakkal és
teendõkkel,
gonddal,
jelennel és
szenvedéssel
tégy alkalmassá,
hogy vigyem napjaim.
Adj látó szemet,
adj halló fület,
adj érzõ szívet,
hogy élhessek.
És mikor kell,
halhassak.
Ne semmivé porladjak,
hanem engedjem,
hogy átölelj Magadhoz.
2007. május 3.