Kedves honlaplátogató!

Ezeken az oldalakon bemutatkozom neked családommal együtt.

Jómagam
Családom
Hárman

Végzettségem alapján leginkább gimnáziumi tanárnő lennék, de a család szempontjait figyelembe véve kétszeresen is itthoni munkát végzek: a magyar flavon max munkatársa, valamint honlap szerkesztése, karbantartása. Abban a szerencsében van részünk, hogy férjem szintén itthon dolgozik fordításokkal. Ehhez kapcsolódóan és emellett hoztam létre ezt a kis honlapot: remélhetőleg találsz rajta hasznosat, szórakoztatót, elgondolkodtatót. És egyben be is mutatkozom neked.

Marian vagyok.

Több évtizeddel ezelőtt egy szokásos, eleven kislány voltam. Teli kisgyermekes elképzeléssel a világról. Testvéreimmel hol jóban, hol kevésbé jóban voltunk - mint általában a testvérek. Szerettem a természetet, a futkározást, a lakótelepen épülő házakban való csatározást, a nagy meleget és időnként szerettem egyedül is lenni. Talán azt is hittem, hogy a világ mindig kerek és egész...

Majd kamaszos hévvel kezdtem venni az élet fordulatait (merthogy közben kamasszá váltam) és életem legtalányosabb barátsága is létrejött, Brenda Kirkkel, aki a gimnáziumban már mindent tudott rólam... merthogy mindketten én voltam: a fölnőtteknek megfelelni akaró Marian is, és a külön utakon járó Brenda Kirk is. Ja, és közben kiderült, hogy a világ nem mindig kerek és nem mindig egész...

Sokan azt hitték, szüleim mindenesetre biztosan szerették volna hinni, hogy egyetemre benőtt már végre a fejem lágya. Talán én is. Aztán kiderült, hogy nem boldogulok el az élet minden problémájával. Életszakaszom mottója Walt Whitman szavai lehettek volna: "Keresek valamit, amit még nem találtam meg, bár sok hosszú éve kutattam utána..."

Majd egyszer csak, egy éjszakai séta során, nem is a legmélyebb, nem is a legelveszettebb pillanatomban, egy erdei útfordulóban rám köszöntött, Akit kerestem... a boldogság reménye. Hívő lettem, majd hosszas tépelődés után a katolikus egyháznál köteleztem el magamat. Minden ugyanaz volt, mint addig, és mégis... már semmi sem volt ugyanaz, mint azelőtt...

Több, mint egy évtizeddel ezelőtt találkoztam párommal, akivel együtt járjuk az élet útjának porát, és egyformán süt ránk a nap. Csatlakozott hozzánk három kisgyermek sorrendben: előbb a legnagyobb, majd a középső és végül a legkisebb született meg ;-)

Így hát öten éljük nehézségekkel és örömökkel fűszerezett mindennapjainkat. Hogy a világ mindig kerek-e, és hogy egyáltalán egész-e? Ezt nem tudom megmondani. De hogy van értelme az életnek, a küzdelmeknek, az elvesztésnek és a rátalálásnak... abban biztos vagyok.

top